Átalakulóban az ingatlanközvetítői piac

2012.03.22, 7:45:

Átalakulás előtt áll a hazai ingatlanközvetítői piac, a szereplőinek ugyanis alkalmazkodniuk kell a válság miatt kialakult helyzethez, miszerint a zuhanó adásvételszám okozta rendkívül alacsony árszint sem volt képes mindmáig keresletet generálni – vélik a szakértők. A piacélénkítés szükségessége miatt gyakorlatilag alapvető követelménnyé vált a közvetítők számára a finanszírozói háttér megléte.

Az előzetes becslések szerint 2011-ben 80-90 ezer ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ami azt jelenti, hogy jó esetben is csak stagnált a lakáspiac az előző évhez képest. A rendkívüli zsugorodást jelzi, hogy a kétezres évek elején az évi 225 ezer darabot meghaladó tranzakciószám sem volt szokatlan, de a válságot megelőző néhány évben is mindig 150 ezernél több adásvételt ütöttek nyélbe. A válság kirobbanása óta azonban a százezres szint alatt rekedt meg a piac, s bár nincs ökölszabály az „elvárt” forgalomra, a tavalyi becsült adat mindenképpen jóval alacsonyabb annál, mint amit a négymillió darabos hazai ingatlanállomány indokolna. Mindennek következtében az elmúlt években alsó hangon is több tízezer – százezer – ingatlanügylet maradt el, „halasztódott el” Magyarországon.

Ezen az sem tudott változtatni, hogy a kereslet csökkenésével az árak is zuhantak. Három év alatt, 2008 és 2011 között 12 százalékkal csökkent az eladott lakások átlagára, egyes térségekben ennél is sokkal nagyobb volt a zuhanás. Míg a válság előtti években az volt a jellemző, hogy ha alacsony szintre estek az ingatlanárak, akkor – kihasználandó a kedvező vételi lehetőséget – új vevők jelentek meg, ami felpezsdítette a hullámvölgyben lévő piacot. Most viszont ez elmaradt. Ennek az oka egyértelmű: sem a háztartásoknak, sem a befektetési céllal vásárlóknak kevés a pénzük ingatlanvásárlásra, az ennek áthidalását szolgáló hitellehetőségek pedig beszűkültek a piacon.

Segíthet valamelyest a kialakult helyzeten az év elején elindult szociálpolitikai támogatás és az állami kamattámogatású, kedvezményes lakáscélú hitel. A kedvezményes kamatozású hitel, amint elérhető lesz a bankoknál, biztosítani fogja azt a finanszírozási alapot, amelyre építhetnének azok, akik a korábbi években a bizonytalan helyzet és a forráshiány miatt elhalasztották az ingatlanvásárlást.

„Az állami szándék is egybevág azzal a felismeréssel, miszerint az ingatlanpiac fellendülésének a motorja mindenképpen a finanszírozás helyreállítása lehet. A nehéz helyzetbe került háztartások helyzetének rendezéséhez pedig mindennél fontosabbá vált az adós, a hitelező, a finanszírozó és a közvetítő közreműködése, együttműködése” – véli Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont Kft. ügyvezető igazgatója. Meglátása szerint a megváltozott helyzethez az ingatlanközvetítőknek is alkalmazkodniuk kell: nem elég már csupán ingatlanokat kínálni, más pénzintézetek hiteltermékeit árulni, hanem stabil, finanszírozói háttérrel kell rendelkezni, és személyre szabott finanszírozási és adósságrendezési megoldásokat kell biztosítani a hosszú távú piacon maradáshoz.

A szakértők szerint mivel az ügyfeleknek hitelre van szükségük az ingatlan vásárláshoz, olyan szolgáltatóhoz fordulnak előszeretettel, amelynél a bankfiókokban és a piacon találhatónál kedvezőbb, személyre szabott finanszírozást tudnak igénybe venni. Utóbbi következtében a franchise rendszerek helyett előtérbe kerülhetnek a saját közvetítői hálózattal rendelkező társaságok, amelyeknél jobban lehet garantálni a megfelelő szakmai felkészültséget, valamint a kellő odafigyelést.

„Ez az integrált ingatlanközvetítői-finanszírozási szolgáltatás a kedvező hitellehetőségek segítségével egyben keresletet generál az ingatlanközvetítő lakásállománya számára, ami gyorsabb forgási sebességet biztosít a portfólióban található lakások számára. A magas tranzakciószám pedig eminens érdeke minden ingatlanközvetítőnek. Látszik tehát, hogy a két tevékenység erősíti egymást, sőt a mostani viszonyok között egyik már nem is létezhet a másik nélkül” – magyarázza Kosztolánczy György.

Véleménye szerint a teljes magyarországi lakáspiac kilátásai számára meghatározó lehet az, hogy hány piaci szereplő lesz képes megfelelni ezeknek a kihívásoknak. Az integrált lakásközvetítői és finanszírozási szolgáltatás minél szélesebb körben történő elterjedésére lenne ugyanis szerinte szükséges ahhoz, hogy az elmúlt években a lakáspiacon elhalasztott körülbelül százezer adásvétel végre megvalósuljon Magyarországon. Ez egyszerre szolgálná a magyar állam, a háztartások, a hitelintézeti szféra, az ingatlanfejlesztők- és közvetítők, valamint az építőipar érdekeit.

Vissza