Felpörgött a balatoni ingatlanpiac

2012.05.22, 0:34:

Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci helyzetjelentése szerint.

A tavalyi év vége óta egyértelműen élénkülésnek indult a Balaton-parti ingatlanok iránti kereslet, a lendület a végtörlesztési hajrá lecsengésével sem hagyott alább, és a nyári szezonra csúcsosodhat ki – derül ki az OTP Ingatlanpont országos ingatlanközvetítő-hálózat frissen ismertetett piaci helyzetjelentéséből. A Balaton déli partján, például Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén továbbra is népszerűek az új építésű vagy újszerű állapotban lévő lakások, jellemzően a minimum 1,5-2 szobás elosztású, 15 millió forint körüli vételárú ingatlanokat keresik az ügyfelek.

„A vízpart közelsége, a társasház és környezetének minősége akár 20 millió forint környékére is feltornázhatja azt az árat, amit a vásárlók hajlandók kifizetni” – mondja Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a tapasztalataik alapján tendenciának mondható, hogy egyre inkább érvényesülnek a praktikus szempontok a kereséskor, a tároló, a gépkocsibeálló megléte ma már elsődleges szempontnak számít az ügyfelek szemében. Családi házakat csak szélsőséges áron, 10-15 millió forint alatt, vagy 40 millió forint felett keresnek az érdeklődők, utóbbi kategória azonban a hitelezési piac beszűkülése, illetve a hitelfelvételtől való ódzkodás miatt csak korlátozott számú érdeklődőt vonz.

A Balaton északi partján a legnépszerűbb környékek közé Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany és szomszédsága tartozik. Ezeken a területeken a kisebb nyaralók, a családi házak és az építési telkek is keresettek, jellemzően 10-15 millió forint körüli értéken. A régebbi típusú, jellemzően egyszobás nyaralóapartmanok iránt is megnőtt az érdeklődés – ezekért 4-7 millió forint körüli összeget hajlandóak a vevők fizetni. Nagyon korlátozott számban, de újra jelentkeznek érdeklődők a Balaton-felvidéken található kis házakra, telkekre. Egy szűkebb vevőkör kedvelt célpontja még a nyugati medence környékén Hévíz, Keszthely és Szigliget, ahol egyaránt mutatkozik érdeklődés a belvárosi kis lakások, illetve a vízközeli vagy panorámás ingatlanok iránt. A keleti medencében Balatonakarattya, Balatonkenese és Balatonvilágos vízparti ingatlanjaira mutatkozik érdeklődés.

„A balatoni ingatlanpiacot eleinte a végtörlesztés adta jó „beszállási” lehetőség élénkítette 2011 novemberétől kezdődően, azonban a végtörlesztés kifutását követően is megmaradt az érdeklődés” – mondja Kosztolánczy György. Hozzátette: bizonyos településeken a februártól újra elérhető otthonteremtési támogatásnak, közismertebb nevén szocpolnak is köszönhető a keresletélénkülés. Szintén jellemző tendencia a befektetői kereslet erősödése, elsősorban is a Balaton közvetlen környezetében. „Ezeken a helyszíneken a vevőknek körülbelül a 10 százaléka keres kifejezetten befektetési céllal ingatlant” – húzza alá Kosztolánczy György.

A megnövekedett kereslet eddig nem tükröződött az árakban, azok jórészt stagnálnak 2011-hez képest, sőt bizonyos ingatlantípusoknál megfigyelhető enyhe csökkenés is. Átlagárakról a 2011-es évre vonatkozóan, az OTP Jelzálogbank Értéktérképének köszönhetően már vannak konkrét adatok; ezek alapján a Balaton-parti kistérségek országos szinten a legdrágább területek közé tartoznak továbbra is. Magyarország 173 kistérségéből csupán tíz kistérség fajlagos ára haladta meg tavaly a 200 ezer forintos négyzetméterenkénti összeget, ebből öt a tóval határos volt (öt másik pedig Pest megyei). Mintegy 280 ezer forintos átlagértékével például a fonyódi és a siófoki kistérség még a budapesti átlagot is megelőzi.

Vissza