Megvettem, de még nem az igazi - Felmerülő költségek és teendők az ingatlanvásárlást követően

2013.08.30, 8:02:

Az ingatlan megvásárlása és beköltözés között zajlik általában az a periódus, amely során a vevő saját otthonává varázsolja az érintett lakást, házat. Ez azonban gyakran igen költséges mulatság, így már az ingatlan megvásárlása előtt ajánlott felmérni, hogy milyen korszerűsítési illetve felújítási munkákkal, biztonsági fejlesztésekkel és berendezési költségekkel kell számolni. Cikkünkben összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az ilyenkor előforduló munkálatokról.

Az adásvételi szerződés aláírásával még közel sem ér véget az otthonteremtési procedúra, hiszen –bár erről sokan hajlamosak megfeledkezni – a lakás otthonná varázslása rengeteg időbe, energiába és nem utolsó sorban pénzbe kerül. Az új tulajdonosok általában lelkesen, tervekkel és elképzelésekkel vágnak bele a munkába, azonban sokan belesétálnak a nem kalkulált költségek csapdájába, csak későn konstatálva, hogy a megvásárolt lakás mégsem volt olyan kedvező, mint amilyennek elsőre tűnt. Éppen ezért fontos már az ingatlan megvásárlása előtt felmérni, hogy milyen korszerűsítési illetve felújítási munkákkal, biztonsági fejlesztésekkel és berendezési költségekkel kell számolnunk, majd ezek ismeretében mérlegelni, hogy melyik ingatlant válasszuk.

Mi mindenre szükséges gondolnunk?


Átalakítás

A vásárolt ingatlan beosztása, belső tereinek kialakítása nem mindig olyan, mint amilyen a lakók számának, életvitelének megfelelne – viszont némi átalakítási munkával, válaszfalak kibontásával vagy beépítésével, galéria kialakításával, esetleg az ingatlan bővítésével lehet orvosolni a problémát. Az ilyen munkák azonban nem aprópénzbe kerülnek, ezért mielőtt átalakítandó ingatlan mellett tennénk le a voksunkat, mindenképp érdemes utánajárni az ezzel járó költségeknek.


Felújítás

Költözés előtt az újépítésű ingatlanokon kívül szinte minden lakásra ráfér némi felújítás. Jobb esetben lehet, hogy csak falfestésről, tapétázásról van szó, amit akár mi magunk is elvégezhetünk, azonban gyakran szükség van a víz- és gázszerelésre, a hidegburkolat és parketta javítására, cseréjére, villanyszerelésre, elektromos vezetékek cseréjére – mely munkák együtt már jelentős költséget jelenthetnek.


Korszerűsítés

Az ingatlan megfelelő hőszigetelésével az évek során rengeteget takaríthatunk meg. A régebbi építésű lakások azonban jellemzően korszerűsítésre szorulnak e téren – így nem árt még a beköltözés előtt áldoznunk erre. Ugyanígy a fűtés korszerűsítésén, légkondicionálás kialakításán vagy az egyre szigorúbb előírásoknak megfelelő kéménycső beépítésén is jobb ilyenkor túl lenni.


Berendezés

Legtöbbünk számára bizonyára a lakberendezés az otthonteremtés legérdekesebb és legszórakoztatóbb része, hiszen az üres tereket ekkor töltjük meg élettel, ekkor adunk személyiséget lakásunknak. Azonban ahhoz, hogy valóban kiélvezhessük a bútorboltokban való bolyongást, már a lakás első körüljárása során tisztáznunk kell magunkban, hogy az kényelmessé és otthonossá tételére is komoly összegeket kell félretennünk.


Biztonsági fejlesztések

Némi odafigyeléssel és kezdeti beruházással sok későbbi kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat. Költözés után a zárcsere kötelező feladat, de azon sem árt elgondolkodni, hogy hagyományos helyett biztonsági zárat szereltessünk be. Ugyanígy nem árt áldozni a riasztórendszer beszerelésére.


Kertrendezés, kertesítés

Családi házba költözők számára nagymértékű plusz kiadást jelenthet még a kertrendezés, e nélkül azonban közel sem lenne teljes az otthonunk hangulata. Amennyiben kertes ház vásárlása mellett döntünk, számolnunk kell ennek költségeivel is – melyekről mindenképp kérjünk előre ajánlatot, és kalkuláljunk várható költségeivel.


A kis extrák

A különféle extra berendezési tárgyak és dekorációk rendszerint fokozatosan jelennek meg a lakásban, beköltözés után mindenki igyekszik saját személyiségére szabni az ingatlant. Bár általában nem ezek jelentik a legnagyobb tételeket, érdemes számolni ezen kiegészítők árával is.


Segítség az otthonteremtésben

A tervezés és számolgatás ellenére is előfordulhat, hogy az ingatlanvásárlás után már nem jut elég pénzünk az ingatlan rendbehozására, felújítására. Ekkor nagy segítséget jelenthet az Otthonteremtési kamattámogatott kölcsön, melyet legfeljebb 10 millió forintértékben lakáskorszerűsítési és bővítési munkák fedezésére igényelhetünk. Fontos, hogy a jogosultság megállapítását a bővítési és korszerűsítési munkák megkezdése előtt kell kérni a pénzügyi intézménytől, és arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a hitelintézet által elfogadott (ÁFA-t tartalmazó) korszerűsítés költsége nem lehet több mint 15 millió forint.

Figyelnünk kell arra, hogy a szabályok szerint csak meghatározott munkálatokra vehetünk fel támogatott hitelt lakáskorszerűsítési célból. Ilyennek számít a víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy fürdőszoba kialakítása olyan komfort nélküli lakásban, ahol még nincs ilyen helyiség. Lakáskorszerűsítésnek minősül a központosított fűtés kialakítása vagy cseréje (beleértve a megújítható energiaforrások, például napenergia alkalmazását is), az épület szigetelése, köztük a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat, illetve a külső nyílászárók energiatakarékosra való cseréje. Ezen kívül ide sorolható a tető cseréje, felújítása, szigetelése. Lakásbővítés esetén pedig a szabályozás szerint az alapterület legalább egy szobával (12 négyzetméterrel) való növelésénél kaphatunk támogatott hitelt.

Fontos azonban figyelni arra is, hogy felújításra, vagyis a lakás állagának megóvására irányuló munkákra nem igényelhető a támogatott hitel. Nem vehető fel az Otthonteremtési támogatott kölcsön biztonságtechnikai eszközök kiépítésére, illetve kertépítésre, kertberendezésre sem. Lakáscélú piaci forinthitellel azonban finanszírozható a lakás védelmét célzó eszközök vagy a redőnyök felszerelése, illetve a medenceépítés és az öntözőrendszer kiépítése is.

Lakáskorszerűsítésre az alábbi finanszírozási lehetőségek vehetők igénybe:

Támogatott hitelek: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Korszerusites/Tamogatott#TOP

Piaci feltételű forint lakáshitel: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Korszerusites/Piaci#TOP

OTP Lakástakarék Előhitel: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Elohitel#TOP 

Lakásbővítésre az alábbi finanszírozási lehetőségek vehetők igénybe:

Támogatott hitelek: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Bovites/Tamogatott#TOP

Piaci feltételű forint lakáshitel: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Bovites/Piaci#TOP

OTP Lakástakarék Előhitel: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Elohitel#TOP 

Lakásfelújításra az alábbi finanszírozási lehetőségek vehetők igénybe:

Piaci feltételű forint lakáshitel: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Felujitas/Piaci#TOP

OTP Lakástakarék Előhitel: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Lakashitel/Elohitel#TOP


Vissza