Dobogós helyen Magyarország az építési engedélyek számának emelkedésében

2017.10.02, 1:38:

Két és félszer több lakás építésére adtak ki engedélyt 2017. II. negyedévében, mint hét évvel korábban, a válság időszakában. Ezzel Magyarország a harmadik helyen áll európai összevetésben. Az Eurostat 27 európai országot vizsgáló adatsora az idei második negyedévet vetette össze a 2010-es év negyedéveinek átlagával. A 238-as magyar értéket, ami tehát szűk két és félszeres növekményt jelent, csak Svédország és Észtország előzi meg – áll az OTP Ingatlanpont elemzésében.

Kiadott lakásépítési engedélyek száma


A lista végén szereplő hét országban (Írország, Horvátország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia, Ciprus és Görögország) még nem haladja meg az építési volumen a 2010-es értéket, tehát a lakásépítés egyelőre nem lábalt ki a válságból. „A magyar lakásépítés 2016 elején kapott látványos lendületet az új lakások áfájának csökkentése, a CSOK bővítése, valamint a magánerős építés esetében az áfa-visszaigénylés bevezetésének hatására” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Hazánkban a kiadott építési engedélyek száma így 2016. elejétől kezdve folyamatosan meghaladja a 2010-es negyedéves átlagértéket, a negyedéves tendencia önmagában is növekedést mutat. Használatba vételi engedélyek számában, azaz lényegében a megépülő lakásmennyiségben viszont csak az idei év második felében, illetve éves szinten 2018-ban várható növekmény. A 2010-es szintet – az építési projektek hosszabb átfutása miatt – is várhatóan csak jövőre haladhatjuk meg.

Vissza