Vidéken is megjelent a milliós panelár

Az otthonkeresőknek és a befektetőknek is menekülési utat kínálnak a lakótelepek, emiatt bizonyulhattak meglehetősen válságállónak eddig a lakáspiaci visszaesés hónapjaiban is. A KSH és a NAV legfrissebb adatai alapján a OTP Ingatlanpont szakértője úgy látja, hogy ez a szektor az év végéig nagyobb részesedést is kiszakíthat a piaci forgalomból.

Budapest, 2023. augusztus 17. – A panel vagy hagyományos technológiával telepszerűen épült (összefoglalóan: „lakótelepi”) lakások adásvétele évek óta stabilan mintegy 13 százalékban részesedik az országos lakáspiaci forgalomból. Azonban a főváros egyes kerületeiben, illetve néhány vidéki városban ennél jóval nagyobb a súlyuk az otthonkeresésben. A KSH legfrissebb, már lezárt, 2021. évi adatai szerint a szekszárdi, a paksi és a XV. kerületi lakóingatlan-forgalomban 50 százalék feletti volt a lakótelepi lakások részaránya. Darabszámra nézve Miskolcon és Debrecenben a legélénkebb ez a részpiac, ahol egyenként mintegy 1300 adásvételt regisztráltak két éve. Utánuk már egy budapesti kerület, a III. következett, közel 1200 tranzakcióval, s csak azután Pécs, Szeged, majd megint a fővárosból Újpest.

A tavalyi év – amelynek adatait még csak részben dolgozták fel – összességében már visszaesést hozott a forgalomban. A lakáspiac egészét tekintve – a hasonló feldolgozottságú 2021-es adatokkal összevetve – éves szinten 10,4 százalékos forgalomcsökkenés látszik. A lakótelepi tranzakciószám ennél jelentősebben, 14 százalékkal csökkent 2022-ben. Az árak mozgása1 viszont azt mutatja ugyanebben az összevetésben, hogy a lakótelepi lakások elég jól állták a sarat. Míg az általános lakásárszínvonal 18,5 százalékkal nőtt, addig a házaké csupán 4 százalékkal, a lakótelepi és egyéb – jellemzően tégla – lakások viszont nagyjából azonos mértékű, 21-24 százalékos drágulást produkáltak. Így 2022-ben a lakótelepi átlagos négyzetméterár országosan 506 ezer, míg Budapesten 714 ezer forint volt. Az elmúlt egy évben már százas nagyságrendben forogtak a piacon olyan lakások – jellemzően garzonok és kétszobások – amelyek fajlagos ára meghaladta az 1 millió forintot is. A Lágymányosi lakótelepen kelt el a rekorder (1,4 millió), de a klasszikus panelek közül is kelt el lakás Kelenföldön közel ugyanennyiért (1,3 millió). Vidéken is több helyen elérték vagy meghaladták az egymilliós tarifát, így Debrecenben, Kecskeméten, Szombathelyen is.

Vidéken is megjelent a milliós panelár - 1. ábra

Az utóbbi egy évben, a jelentősebb lakótelepi forgalmat mutató területi egységek közül három budapesti kerületben értek el 800 ezer forint feletti átlagárat. Ezek a XI. (884 ezer), a XIII. (867 ezer) és a IX. (815 ezer) kerületek. A vidéki nagyvárosok közül kettő, Veszprém (631 ezer) és Debrecen (614 ezer) tudott megelőzni fővárosi kerületet – a legolcsóbb Pesterzsébetet (598 ezer) – ebben az árversenyben. További három nagyobb városban közelítették meg a fővárosi árszintet a lakótelepi lakások: Székesfehérváron (595 ezer), Győrben (569 ezer) és Sopronban (568 ezer). A lista végén ugyanazok a települések szerepelnek, mint korábban: Ózdon 130 ezer forintba kerül egy átlagos lakótelepi lakás négyzetmétere, Komlón 178 ezerbe, Salgótarjánban 192 ezerbe.

Vidéken is megjelent a milliós panelár - 2. ábra

Az egyes lakótelepek átlagárai mutatnak más érdekességeket is. Az abszolút bajnok, a Lágymányosi (nem panel) lakótelep az elmúlt évben megőrizte vezető helyét, de az átlagnál alacsonyabb mértékben, 17 százalékkal drágult. A vidéki nyertes, a veszprémi Cserhát lakótelep ugyancsak hasonlóan jól szerepelt már tavaly is, viszont azóta az áremelkedésének üteme duplán akkora (34%) volt. A mintegy egyharmados drágulás az értékeltségi rangsor vége felé sem volt példátlan: ezzel érte el például Komlón a Körtvélyes lakótelep a 158 ezres, a Kenderföldi (nem paneles) pedig a 164 ezer forintos átlagárat.

„A lakótelepek kínálata összességében jól rezonált a lakáspiac tavalyi kihívásaira” – ezzel magyarázza Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője e szektor válságállóságát. Amikor tavasztól érezhetően megdrágultak a hitelek, akkor a lakótelepek garzonjai és kis lakásai még mindig viszonylag olcsón elérhető vételi lehetőséget kínáltak akár saját lakhatás, akár befektetés céljára. Ősszel pedig a hirtelen felizzó rezsiaggodalom terelhette a még vásárlóképes érdeklődőket a lehetőleg már felújított, s alacsonyabb üzemeltetési költségű lakások felé. Ezek a hatások együtt eredményezhették, hogy 2022-ben a lakótelepi szektor – ha csökkenő forgalom mellett is, de – a többinél dinamikusabb áremelkedést tudott elérni, és az inflációval is állta a versenyt. Mindezek alapján az elemzőt az sem lepné meg, ha idén a lakótelepek piaci részesedése nőne, s meghaladná az évek óta stabil egynyolcados arányt.


1https://www.otpbank.hu/static/otpjelzalogbank/sw/file/OTP_Lakoingatlan_Ertekterkep_2023_1.pdf