Valahol szűkösen, máshol inkább bérelve – így lakunk Európában
Néhol túl tágas, másutt inkább szorít a hazai lakásállomány, de összességében e jellemzőivel együtt is jól beleillik az uniós mezőnybe – derül ki az Eurostat legfrissebb áttekintéséből. Az egyes országok lakhatási viszonyainak összevetése arról is tanúskodik, hogy a tulajdonként lakott otthonok erős dominanciája mellett sem lehetetlen a zsúfolt háztartások arányának visszaszorítása.
Budapest, 2023. december 7. – Egyre tágasabban lakunk, ez tűnik ki az Eurostat legfrissebb kontinentális áttekintéséből 1. Míg 2010-ben minden lakóra átlagosan 1 szoba jutott a magyar otthonokban, 2022-ben már 1,6, ami éppen megfelel az uniós átlagnak. Bár a növekedés valós, a mértékét némileg eltúlozza ez az összevetés. Ugyanis, ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője kalkulál: e növekedés mintegy felét az teheti ki, hogy 2018-ban a hazai statisztikai számbavételt is hozzáigazították az uniós módszertanhoz, s azzal – bizonyos feltételekkel – már a konyhák is szaporítják a szobák számát. E mellett tényleges szobaszám-növekedést is hozhatott például az, hogy a fellendülés idején a vállalkozók alaprajz-optimalizálással is igyekeztek növelni az egységnyi területen felépíthető lakásaik értékét.
Az egy lakóra jutó szobaszámban Málta (2,3) vezeti az uniós mezőnyt, Luxemburg (2,2) követi, majd hárman is jönnek azonos eredménnyel: Belgium, Írország és Hollandia (2,1). A lista másik végén is hármas holtverseny van: Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában egyaránt csupán 1,1 szoba jut egy lakóra.
Az uniós statisztika az egyszerű átlagolásnál érzékenyebben, egy úgynevezett túlzsúfoltsági rátával is jellemzi az egyes országok lakáshelyzetét. Ez azt hivatott kifejezni, hogy a népesség mekkora része él zsúfolt lakásban, azaz olyan helyzetben, amikor nincs személyes terük, külön szobájuk az életkoruk, a családi kapcsolatuk vagy éppen a nemük szerint nem összetartozó embereknek. E tekintetben az európai mezőny különösen egyenetlen, de Magyarország a 17 százalékos aránnyal éppen hozza az uniós átlagot. A legrosszabb eredményt Lettország (42%), Románia (41%), valamint Lengyelország és Bulgária (36-36%) mutatta 2022-ben. Míg a legkevesebb problémát a lakások zsúfoltsága Cipruson (2%), Máltán és Hollandiában (3%), valamint Írországban (4%) okozta.
Európa lakás-gazdagságára jellemző, hogy a bentlakók szükségleteit meghaladóan tágas lakásban kétszer annyian (34%) élnek az Unióban, mint túl szűkösben. E tekintetben Magyarország (27%) a középmezőny alsó felében helyezkedik el. A tagországok negyedében a lakosok több mint fele „túlméretes” lakásban él: Málta (72%), Ciprus (71%), Írország (67%), Hollandia (61%), Belgium (60%), Luxemburg (59%), Spanyolország (58%). Velük szemben a másik végletet Románia (7%), Lettország (9%) és Görögország (11%) képviseli.
E két mutatót összevetve az is látszik, hogy hol mennyien élnek a szükségletüknek valóban megfelelő lakásban. Az Unió átlagában e megfelelési arány éppen 50%. Magyarország a maga 56 százalékával e szempontból a legjobbak között van. Ám e mutató az elemző szerint képes elfedni a helyi lakásrendszerek egyes minőségi problémáit.
A szintén átlag felett (52%) teljesítő Románia esetében, ahol igen kevés a tágas lakásban élő, például azt, hogy az emberek döntő részének, 41 százalékának túlzsúfolt az otthona. Míg egy, a szükségletekhez nagyon gyenge illeszkedést mutató ország, például Málta esetében a 25% azt fedheti, hogy csupán 3 százalék szűkölködik, míg a lakók majd háromnegyede helybőségben él. Azaz e számok rejthetnek szélsőségeket – egyszerűen: jellemzően térben szegény, illetve gazdag lakásrendszereket –, valamint olyanokat is, amelyekben a szűkösség és a tágasság hasonló arányban van jelen.
Utóbbiak közé tartozik a magyar is, amely a 17 százaléknyi zsúfoltság mellett mutat 27 százaléknyi kihasználatlanságot. Ahogy az elemző felidézi: a hazai lakásrendszer merevsége hagyományos gátja annak, hogy a háztartások rugalmasan hozzáigazíthassák a lakáshasználatukat az aktuális szükségleteikhez. Ennek következményei jelennek meg sokszor a zsúfolt háztartások napi feszültségeiben épp úgy, mint a túl nagy lakásban magukra maradók rezsigondjaiban.
A hazai rendszer merevségének okai között szokták említeni, hogy nagyon sokan tulajdonosként lakják az otthonukat, s ezért ez a lakásvagyon nehezen mobilizálható. A jelentés szerint valóban magas, 90 százalékos nálunk az arány, de ez az uniós mezőnyben nem jelent dobogós helyezést. Például nagyobb Romániában (95%), Szlovákiában (93%) és Horvátországban (91%) is. 80 százalék feletti értéket – az egyedüli Máltát (83%) leszámítva – csak volt szocialista országoknál mutat a statisztika. A skála túloldalán Németország (47%) áll az élen, ahol egyedüliként a lakók többsége bérlő, majd azt követi Ausztria (51%) és Dánia (60%).
Ezek a számok azt is mutatják, hogy a tulajdonosi arányok önmagukban nem szolgálhatnak elegendő magyarázattal egy-egy lakásrendszer merevségére. Hiszen például a hazainál sokkal erőteljesebben a bérlőkre építő osztrák piacon a zsúfoltan (16%), illetve a túlzó helybőségben (31%) lakók aránya nagyon is hasonló a magyarországihoz. Míg Málta piacán az erősen tulajdoncentrikusság sem idéz elő ekkora feszültséget: noha erős a kihasználatlanság (72%), alig van (3%) enyhítést kívánó zsúfoltság.
1https://ec.europa.eu/eurostat/web/interactive-publications/housing-2023
